èrdekessègek a nagyvilàgból

Epilepszia

Epilepszia

5 dolog amit az epilepsziámnak köszönhetek

2016. május 05. - eticsiga.blog
10_6.jpg
20 éves múltam, mikor az első rohamom volt, amit aztán egy következő roham követett. Kórházba kerültem, vizsgálatokon estem át, gyógyszert kaptam, VNS implantátumot helyeztek el az agyamban. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt olyan pillanat, mikor azt kívántam, bárcsak lenne egy csodaszer, amivel kitörölhetném az epilepsziát az életemből. Az igazság az, hogy örülök az életemnek, hogy így alakult:

1. sokkal jobban ismerem a testemet
magam vagyok a legjobb tanácsadó, önmagamat úgy tudom a leghatásosabban “kezelni”, ha minden információt megszerzek erről a betegségről, valamint megismerem a saját agyamnak az állapotát. Sok orvos nem szereti, ha a betegek az interneten kutatnak, de én mindig utána jártam annak, hogy milyen fajta gyógyszereket kell szednem, vagy milyen fajta vizsgálatokon kell átesnem. Szerencsés vagyok abban, hogy olyan orvosom van, aki minden kérdésemre válaszol, őszintén, anélkül hogy negatívan véleményezne engem.
2. tudom kik az igaz barátaim
epilepsziával élni nehéz (lelkileg, gazdaságilag, fizikailag). Nem furcsa számomra az, ha néhány barátom elhagy, mert nem tudja elfogadni az új fajta életstílusom, nem járok éjszakai szórakozóhelyekre, nem iszok alkoholt, hisz mindez nekem rohamkiváltó tényező lehet. Nem mindenki érti meg, milyen nehéz havonta 10-20 ezer forintokat költeni csak a kötelező gyógyszerekre. De vannak értékes barátok, akik mindig melléd állnak, elkísérnek a vizsgálatokra, veled lesznek, mikor epilepszia műtétre fekszel be több napra, vagy akik meghallgatnak ha rossz napod van.
3. megtanultam, hogy a “hegek” mögött mindig történetek vannak
ebben az évben, már nem szégyelem a fejemen lévő műtéti nyomokat, vagy a műtét miatt lenyírt részt a hajamon. Egyszer befestettem a hajamat lilára, és mikor az emberek megdicsérték a színét, megmondtam nekik, hogy a lila az epilepsziások színe.
4. írni kezdtem és az epilepszia “szószólója” lettem
lehetőségem nyílt workshopokat tartani, olvasóesteket, mindezt az epilepszia témában.
5. erősebb lettem mint voltam
minden nap mikor felkelek reggel, úgy érzem legyőztem az epilepsziámat. Ez egy olyan nap, amikor én vagyok a győztes, mikor vezetni tudom a saját életemet. Félelmetes lehet néha azzal az érzéssel élni, mikor a semmiből egy “bomba” robban az agyadban, amitől az abnormálisan működik egy rövid ideig. De én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy legyőzzem ezt a félelmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://eticsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr88689242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása