èrdekessègek a nagyvilàgból

Epilepszia

Epilepszia

Én és a kisember (terhességem története)

2016. május 05. - eticsiga.blog
Az emberek azt mondják, hogy egy kisbaba fel fogja dobni az életemet, több szempontból is. Tudtam, hogy majd sok vizsgálaton kell átesnem terhességem alatt, hogy megbizonyosodjunk abban, hogy én és a kisbabám is jól van. Végül is sikeresen végig mentünk ezen a feladaton, habár akadt némi problémánk.
A “baj” az első trimeszterben történt.

Szerencsére, a férjem otthon volt velem, mikor rohamom volt. Utána megfogta a kezem és azt mondta, minden rendben lesz, én és a baba is biztonságban van. Ezt követően meg ekllett növelvi a Lamictal adagot, és az orvosok elmagyarázták nekem, hogy milyen kölcsönhatás van az epilepsziám és a terhességem között. Nálam a félelem, szorongás rohamkiválasztó tényező lehet, ezért innentől még jobban odafigyeltem az életemre. A következő egy hónapban semmi se történt.
A második “baj”-ra úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Éreztem a kisembert, ahogy a hasamban mozgolódott, rugdosott, ugrált (mint aki ugrókötélnek használja a köldökzsinórt :) ) Egyik este, 23:30-kor, amikor a férjem Vietnamban volt egy üzleti úton, egyszer csak úgy éreztem magam, mintha lebegnék a vízen. A szívem elkezdett erősebben verni, ezért ledőltem pár percre az ágyra. Mély lélegzetet vettem, lassan, és igyekeztem megnyugtatni magam. Mondtam a kis embernek, hogy minden rendben lesz.... ez nem fog megtörténni.... anyu szeret. De úgy éreztem, mintha a testem bizseregne, a kezem elkezdet remegni, fogtam a hasam és könnyek folytak le az arcomon. Éreztem ahogy a szemeim maguktól felnéznek, és aztán elvesztem. A hasamban volt a saját fiam, akit nem tudtam megvédeni.
Amikor kezdtem visszanyerni eszméletemet, bepánikoltam. Tudtam, hogy fel kell hívnom a szüleimet, de a mobilomat lenn hagytam a házban. Lefordultam az ágyról négykézlábra, képtelen voltam felállni, annyira szédültem. Tudtam, hogy jobb lett volna, ha még nyugton maradok pár percet, de nem tudtam várni, nem akartam egyedül maradni a félelmemmel. Szükségem volt arra, hogy valaki megnyugtasson, minden rendben van a kisbabámmal. Kúsztam a földön még egy keveset, aztán felálltam. Botladozva mentem végig a folyosón, mintha még sose jártam volna ott. A lépcsőn lehaladva nekimentem az egyik képnek, ami a falon lógott. Egyre jobban bepánikoltam, lassan a vállamat a falon csúsztatva araszoltam lefele, és próbáltam egyenesen maradni. Csak negyedik próbálkozásra sikerült felhívnom anyukámat, aki már akkor tudta, hogy baj van, mikor először meghallotta a hangomat. Mondta, hogy nyugodjak meg, nemsokára ideérnek. Én úgy tettem, lefeküdtem. Azon tűnődtem, mennyi időt kell várnom, aztán ismét eszméletemet vesztettem.
Az orvossal megnéztük a gyógyszerszintem, ami nagyon alacsonynak tűnt. A saját hormonjaim falták fel a gyógyszerem. Elmentem több neurológushoz és szülészhez, akik azon aggódtak, hogy minden alkalommal, amikor rohamot produkálok, a babám nem jut oxigénhez, amivel nagy kért okozok neki. Több napos EEG vizsgálatot csináltunk, és MRI vizsgáalatra is szükség volt. De én nem akartam az MRI vizsgálatot babámmal a hasamban, de végül igent mondtam. Ahogy a technikussal mentem az MRI vizsgálatra, ő hirtelen megállt, és hosszasan elmagyarázta nekem, miért nem ajánlja, hogy az MRI alá feküdjek a babámmal. Én döbbenten végighallgattam. A lány már több mint 20 éve dolgozott a szakmájában. Megfordultam, és elindultam egyenesen kifelé.
A hasam csak nőtt, én pedig már nem tudtam munkába menni. Minden negyedik héten csináltattunk 3D felvételeket, hogy megnézzük a baba egészségét. A legtöbb nap otthon feküdtem és beszéltema kis emberhez. És annak ellenére, hogy volt még pár rohamom, végén egy tökéletesen egészséges kisfiút hoztam a világra. Szerencsés voltam. A bűntudat és a sok aggodalom elhagyta a lelkem.
10_7.jpg
11_11.jpg
Egyszer valaki azt kérdezte tőlem: “Miután látod, hogy mi mindenen kellett keresztül menned, biztos hogy akarsz egy második gyereket?” Én erre nagyon dühös lettem, megbántva éreztem magam. Olyan volt, mintha azt kérdezte volna tőlem: Megérte mindez? Elég erős vagy ehhez? Ne vállaljak, mert rohamaim van?
Ha úgy álltam volna ehhez, hogy félek megtenni az epilepsziám miatt, sose lenne ez a kis ember most itt a kezemben. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://eticsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr188689236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása