Megemlékezés az éticsigáról

Hogyan definiálnád magadat? (Lizzie Velasquez / TEDxAustinWomen)

2016. május 05. - eticsiga.blog

Lizzie egy amerikában élő szónok, kiközösítés-ellenes aktivista, író. Egy ritka betegsége van (összesen 3 emberről tudnak a világon, aki ebben a betegségben szenved), mely legelsősorban azt eredményezi, hogy nincs testzsírja (0%-os), képtelen "hízni", a szervezete túl gyorsan égeti el a bevitt energiát, ezért naponta legalább 5000 kalóriát kell fogyasztania. A lány négy éves kora óta fél szemére vak, és a másik szemével is csak limitáltan lát.

10_11.jpg

A "Hogyan definiálnád magadat?" című angol nyelvű előadását itt nézheted meg angol felirattal:

https://www.youtube.com/watch?v=QzPbY9ufnQY

Ebből az előadásból osztanám meg Lizzie pár gondolatát:



"Alapjában, amit ez a betegség okoz nekem az az, hogy nem tudok plusz kilót magamra adni. (...) De van előnye is ennek a betegségnek. Sokan mondják, hogy "milyen előnyről beszélsz, ha csak a fél szemeddel látsz?!" De meg kell hogy mondjam, igen is vannak előnyök, pl az hogy csak fél kontaktlencsét hordok, csak fél olvasószemüveget iratok fel magamnak, és ha valaki már nagyon zavaró tud lenni, csak úgy állok vele szembe, hogy a jobb oldalamon legyen az illető, és lám, már nem is olyan zavaró! (mivel Lizzie jobb szemére vak) Így olyan, mint ha ott se lenne az illető. (...) "

" Tudod mit. Nekem nagyon bonyolult és nehéz életem van. De ez így van rendjén. A legnagyobb probléma amivel szembe kellett néznem, és velem együtt sok más gyereknek is, az a kiközösítés az iskolában. De mint már mondtam, én ugyan úgy voltam felnevelve, mint egy átlag gyerek, az óvodában nem is éreztem azt, hogy meg lennék különböztetve a többi egészséges gyerektől. Nem is gondoltam arra, hogy a külsőre eltérnék a többiektől. Csak  az iskolában szembesültem ezzel a problémával. Az első tanítási napon mikor beléptem az osztályterembe, rámosolyogtam egy lányra, a lány meg úgy nézett rám, mintha egy szörny lennék, mintha én lettem volna  alegfélelmetesebb lény akit ő eddig az életében látott. Az én első reakcióm az volt, hogy ez a lány elég durván viselkedik velem. De a nap végére semmi se változott. Próbáltam játszani a többi osztálytársammal, de senki se akart velem foglalkozni, én pedig nem értettem, hogy miért is nem? Miért? Mit rosszat tettem hogy ők így viselkednek velem? Így mikor hazamentem, megkérdeztem a szüleimet, mégis mi a baj velem? A szüleim azt mondták, "az egyetllen dolog amiben különbözöl a többi gyerektől az az, hogy kisebb vagy. Neked van ez a szindrómád, de ez nem fog téged befolyásolni abban, hogy ki is vagy valójában. Járj iskolába, emeld fel a fejed, mosolyogj, maradj önmagad, és az emberek látni fogják, hogy te is olyan vagy mint a többi gyerek." És én így is tettem. "

"Most gondolkodj el azon, mi határoz meg téged? Az aki vagy? Ahonnan jöttél? Akik a barátaid? Mi határoz meg téged abban, hogy milyen ember is vagy valójában? Nekem sok időbe telt mire rájöttem, sokáig azt hittem, hogy a külsőm az, az extra vékony lábaim és kezeim. Azt hittem hogy ronda vagyok. Utáltam mikor minden reggel felkeltem, a tükörbe néztem és azon tűnődtem: ki tudnám valahogy törölni  ezt a szindrómát az életemből? Akkor én is úgy néznék ki mint a többi gyerek. Mindig is azt reméltem, azért imádkoztam, hogy egyszer mikor felkelek, más legyek mint aki most vagyok, hogy en kelljen többet foglalkoznom ezekkel a problémákkal. Ezt akartam minden nap, és e miatt mindne nap csalódott voltam.
Van egy csodálatos támogatási rendszer körülöttem, akik azért vannak, hogy felvidítsanak, ha szomorú vagyok, akik azért vannak, hogy nevessenek velem a jó időkben, és ők tanították nekem, hogy, bár nekem van ez a szindrómám, de nem hagyhatom, hogy meghatározza az életemet. Az életem a saját kezemben van, és mindenki másnál is így van. Te vezeted a kocsit az első ülésen, és te vagy az egyetlen, aki úgy dönt, hogy az autó egy rossz úton, vagy egy jó uton megy. Te vagy az egyetlen, aki eldöntheti azt, hogy mi határoz meg téged."

12_12.jpg

"Voltak idők mikor nagyon nehéz volt eldönteni, mi is határoz meg engem. Amikor gimnazista voltam, találtam egy videót, amit valaki rólam posztolt megjelölve engem a világ legrondább nőjének. Közel 4 millióan nézték meg azt a videót, 8 másodperc hosszú, hang nélkül, több ezer hozzászólás, és sokan azt írták, hogy "Lizzie kérlek tégy egy szívességet a világnak, és lődd le magad." Én csak sírtam ezen, és azon gondolkoztam, hogyan is támadhatnék vissza, aztán arra gondoltam, csak úgy hagyon a dolgot, nem adok semmi reakciót.
Rájöttem arra, hogy az én kezemben van az  életem, én irányítom azt. Én választhatok, hogy jó vagy rossz legyen. Örülhetek mindazokért a dolgokért, ami nekem megadatott, és azokat a dolgokat tehetem azzá, amiért az vagyok aki vagyok. Nem látok egy szememre, de a másikkal igen. Sokszor megbetegszem, de nagyon szép hajam van."

"Szóval választhattam, hogy boldog legyek, vagy szomorú mert hogy nekem ez a szindrómám van, de aztán rájöttem, nem hagyom, hogy az emberek akik szörnynek neveztek, befolyásolják az életemet. Nem hagyom. Én el fogom érni a életcélomat. A teljesítményeim legyenek azok amik befolyásolnak, ne a külsőm, nem az hogy fél szememre vak vagyok, és nem ez a betegségem, amiről semmit se tudnak még az orvosok. Szóval megmondtam magamnak, hogy felemelem a fenekem, és mindent megteszek azért, hogy jobbá tegyem önmagam, mert az én elképzelésem az, hogy a legjobb, amit a negatív emberektől kaphatok (akik kinevettek, akik rondának és szörnynek neveztek), hogy megmutassam nekik: tudjátok mit? Mondjátok ismét azokat a negatív dolgokat nekem, és én megfordítom azokat, úgy használom fel azokat a kijelentéseket mint egy létrát, hogy még könnyebben el tudjam érni a céljaimat.
És tényleg ezt tettem. Azt mondtam magamnak, hogy motiválni akarom az embereket, könyvet akarok írni, le akarok diplomázni, családot szeretnék, karriert akarok. Nyolc évvel később itt állok elöttetek és beszélek több száz emberhez, pár hét múlva megjelenik a harmadik könyvem, valamint nemrég végeztem el a texasi egyetemet kommunikáció szakon. Legutolsó sorban családot szeretnék és egy jó karriert.
Úgy érzem eddig jól haladok, figyelembe véve azt a tényt, hogy mikor elhatároztam, hogy motiválni szeretném az embereket, hazamentem és beütöttem a Google keresőbe : "hogyan tudom motiválni az embereket?" Nagyon sokat dolgoztam ezen, azoktól az emberektől szereztem erőt, akik azt mondták, hogy nem leszek jó "szónok", használtam a negatív megjegyzésüket ahhoz, hogy égve tudjam hagyni a tűzet. És te is használd ezt. Használd fel a negatív dolgokat, amik az életben értek téged, ahhoz hogy jobbá tedd az életed. Garantálhatom, győzni fogsz. Most pedig gondolkodjon mindenki el azon: mi határoz meg téged? Ne feledd: a bátorság itt kezdődik."

A bejegyzés trackback címe:

https://eticsiga.blog.hu/api/trackback/id/tr858689154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.